Pál apostol első levele a korintusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. Pörösködés pogány bíró előtt. Ha valamelyiktek pörösködik, hogy meri hitetleneknél keresni igazát, s nem a szenteknél?
  2. Nem tudjátok, hogy a szentek itélkeznek majd a világ fölött? S ha a világ fölött itélkeztek, nem vagytok jogosultak arra, hogy csekély dolgokban is itélkezzetek?
  3. Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk itélkezni? Mennyivel inkább a mindennapi ügyekben?
  4. Ha mindennapi ügyekben pörösködtök, azokat jelöljétek ki bírónak, akik semmit sem számítanak a közösségben.
  5. Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Hát nem akad köztetek egyetlen értelmes ember sem, aki testvérei ügyében döntőbíró lenne?
  6. E helyett testvér testvérrel pörösködik, méghozzá hitetlenek előtt!
  7. Már az is hiba nálatok, hogy pörös ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást?
  8. E helyett ti követtek el igazságtalanságot és okoztok kárt, s méghozzá a testvéreknek.
  9. Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat. Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan,
  10. sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában.
  11. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Lelke által megtisztultatok, szentek lettetek és megigazultatok.
  12. A test Isten temploma. Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává.
  13. Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért, de Isten mindkettőt elpusztítja. A test ellenben nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért.
  14. Isten az Urat föltámasztotta, s minket is föl fog támasztani hatalmával.
  15. Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagja? Leválasszam talán Krisztus tagját és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen!
  16. Nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Hiszen így olvassuk az Írásban: "A kettő testben egy lesz."
  17. Aki viszont az Úrral egyesül, egy lélek vele.
  18. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amit az ember elkövet, a testén kívül van, a parázna azonban tulajdon teste ellen vét.
  19. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?
  20. Nagy volt a ti váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg (és hordozzátok) tehát az Istent testetekben.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1-6. Az Apostol megtiltja, hogy keresztények pogány bíróság előtt pörösködjenek. Vitás kérdéseikben inkább forduljanak a legegyszerűbb hívőhöz, aki keresztény szellemben tud ítélkezni, mint egy kívülállóhoz.

12-20. A keresztény szabadságnak csak a bűn szab határt, de cselekedeteinkben tekintettel kell lennünk a magunk és embertársaink lelki javára is. Ez különösen az étkezésre (lásd részletesebben a 8. fejezetben) és a társadalmi szokásokra áll. A nemi életben korlátozottabb a szabadságunk (lásd 7. fejezet), mert testünk, mint Krisztus titokzatos Testének tagja és a Szentlélek temploma, részese örök hivatásunknak, s nem pusztul el a világ mulandó dolgaival.

16. Ter. 2,14.