Pál apostol első levele a korintusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. Úgy tekintsenek minket, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak megbízottjait.
  2. A megbízottól pedig nem kívánnak többet, mint hogy hűséges legyen.
  3. Egyáltalán nem törődöm azzal, hogy ti mondtok felőlem itéletet, vagy más emberi bíróság. Hiszen önmagam fölött sem itélkezem.
  4. Semmiben sem érzem magam bűnösnek, de ez még nem ment föl. Az Úr mond fölöttem itéletet.
  5. Ne itéljetek tehát idő előtt, míg el nem jön az Úr, aki bevilágít a sötétség titkaiba, s a szívek szándékait is földeríti. Akkor majd mindenki elismerésben részesül Istentől.
  6. Ezt pedig, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Csak ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék egyikkel a másik rovására.
  7. Ki tesz téged másnál különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
  8. Ti már jóllaktatok, már meg is gazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk.
  9. Az apostolok példája. Úgy látom ugyanis, hogy Isten minket apostolokat utolsókká tett, s mintegy halálra szánt. Látványossága lettünk a világnak, s az angyaloknak és embereknek is.
  10. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban,
    Mi gyöngék vagyunk, ti erősek,
    Ti megbecsültek, mi megvetettek.

  11. Mindmáig éhezünk és szomjazunk,
    Nincs ruhánk és verést szenvedünk,

  12. Hajléktalanok vagyunk és kezünk munkájával fáradunk.
    Átkoznak minket, de mi áldást mondunk.
    Üldöznek minket, de mi elviseljük.

  13. Gyaláznak minket, de mi vígasztalunk.
    Szinte salakja lettünk ennek a világnak,
    Mindenkinek söpredéke mostanáig.

  14. Az Apostol a korintusi közösség atyja. Nem azért írom ezt, hogy megszégyenítselek titeket, hanem, mint kedves fiaimat, intelek.
  15. Ha tízezer tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam életet nektek.
  16. Kérlek tehát titeket, legyetek követőim, (mint ahogy én Krisztus követője vagyok).
  17. Azért küldtem hozzátok Timóteust, aki kedves, hűséges fiam az Úrban. Ő majd eszetekbe juttatja tanításomat Krisztus (Jézusban), amit mindenütt, minden egyházban hirdetek.
  18. Némelyek úgy fölfuvalkodnak, mintha nem készülnék hozzátok.
  19. Pedig, ha az Úr is akarja, hamarosan hozzátok indulok. Akkor majd meggyőződöm a fölfuvalkodottaknak, nem szavairól, hanem erejéről.
  20. Isten országa ugyanis nem szavakban, hanem erőben áll.
  21. Mit akartok hát? Vesszővel menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


6-13. A pártoskodás önhitté tette a korintusiakat (1Kor. 4,6-8.), szent Pál az apostolok alázatát állítja eléjük példaképül (1Kor. 4,9-13.).