Pál apostol első levele a korintusiakhoz

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.

  1. Az Apostol igehirdetése. Én is, mikor nálatok jártam, testvérek, nem kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl, hogy hirdessem nektek Isten tanuságtételét.
  2. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.
  3. Gyöngeségem tudatában elfogódva s nagy izgalommal mentem hozzátok.
  4. Tanításom és igehirdetésem bizony nem az (emberi) bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyításából,
  5. hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten erején alapuljon.
  6. A keresztény bölcseség. Bölcseséget hirdetünk mi is, de csak a tökéleteseknek. Nem ennek a világnak bölcseségét, sem e világ pusztulásra itélt fejedelmeiét,
  7. hanem Isten titokzatos, elrejtett bölcseségét hirdetjük, melyet az Isten öröktől fogva előre elrendelt a mi dicsőségünkre.
  8. Ezt senki sem értette meg a világ fejedelmei közül, mert ha megértették volna, sohasem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát.
  9. Itt inkább az Irás szava érvényes:
    "Szem nem látta, fül nem hallotta,
    Emberi szív föl nem fogta,
    Amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt."
  10. Nekünk azonban Lelke által kinyilatkoztatta Isten, mert a Lélek mindent átlát, még Isten mélységeit is.
  11. Ki ismeri az ember bensőjét, ha nem az ember lelke, mely benne van? Éppúgy Isten bensőjét sem ismeri senki más, csak Isten Lelke.
  12. Mi nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istentől eredő Lelket, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott.
  13. Erről is beszélünk, nem az emberi bölcseség tudós szavaival, hanem ahogy a Lélek tanítja, lelki embereknek lelkieket nyujtva.
  14. Az érzéki ember nem fogja föl, ami Isten lelkéből ered. Oktalanságnak tünik föl neki, s nem képes megérteni, hogy lelkileg kell azt elbírálni.
  15. A lelki ember azonban mindent elbírál, de őt senki sem bírálja el.
  16. "Vajon ki látta át az Úr gondolatait, hogy kioktathatná őt?" Mi viszont Krisztus gondolatainak birtokában vagyunk.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16.


1-5. Az isteni akaratnak megfelelően az Apostol sem az emberi műveltség és tanultság segítségével akarta megnyerni a korintusiakat, hanem azzal, hogy kifejtette nekik Krisztus kereszthalálának értelmét és jelentőségét. Hitüknek a megváltásban megnyilvánuló isteni erőre kell alapítania.

6-16. A keresztény tanítás is bölcsesség, amelyet Jézus Krisztusban nyilatkoztatott ki az emberiség üdvösségére. Ez az isteni bölcsesség azonban fölülmúl minden emberi megismerést, s csak azok tudják fölfogni, akiket megvilágosít a Szentlélek kegyelme.

9. Esa. 64,4.

16. Esa. 40,13.