János apostol Jelenéseinek Könyve

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22.

  1. A nyitott kis könyvtekercs. Akkor láttam, hogy egy másik hatalmas angyal száll le az égbôl. Felhô övezte, fején szivárvány volt, arca ragyogott, mint a nap, és lábai izzottak, mint a tűzoszlopok.
  2. Kezében kibontott kis könyvtekercset tartott. Jobb lábát a tengerre tette, a balt pedig a földre.
  3. Harsány hangon kiáltott, úgy amint az oroszlán ordít. Kiáltására hangját hallatta a hét mennydörgés is.
  4. Mikor a hét mennydörgés elhangzott, írni akartam. De az égbôl ezt a szózatot hallottam: "Jegyezd meg, amit a hét mennydörgés hirdetett, de ne írd föl!"
  5. Akkor láttam, hogy az angyal, aki a tenger és a föld fölött állt,
  6. égre emelte kezét és megesküdött az örökkön-örökké élôre, aki az eget és a benne lévôket, a földet és a rajta élôket, a tengert és a benne élôket teremtette: "Nem lesz több haladék,
  7. hanem azon a napon, amikor a hetedik angyal megfújja harsonáját, beteljesedik Isten örök titka, amint tudtul adta szolgáinak, a prófétáknak."
  8. Erre az égbôl hallott hang ismét szólt hozzám: "Menj, vedd át a kibontott könyvtekercset az angyal kezébôl, aki a tenger és a föld fölött áll."
  9. Odamentem az angyalhoz és kértem, hogy adja át a könyvtekercset. Ô hozzám fordult: "Fogd a könyvtekercset és nyeld le! Gyomrodban ugyan keserű lesz, de szádban olyan édes, mint a méz."
  10. Átvettem a könyvtekercset az angyal kezébôl és lenyeltem. Számban édes volt, mint a méz, de amikor lenyeltem, gyomrom keserű lett tôle.
  11. Aztán ezt az utasítást kaptam: "jövendolnöd kell ismét népeknek, nemzeteknek, nyelveknek és sok királynak."

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22.


1-11. Ez a fejezet bevezetése a hetedik harsonaszónak. A nyitott kis könyvtekercs a római birodalomra vonatkozó jövendöléseket (13-19 fejezet) tartalmazza. A hét mennydörgés valószínűleg a szent Jánosnak adott teljes kinyilatkoztatást jelenti, melyet egyelőre nem szabad nyilvánosságra hoznia. Isten titka a kiválasztottak üdvözítésére vonatkozó örök isteni határozat. Amint Ezekiel prófétának (Ez. 3,1-3), úgy most Jánosnak is le kell nyelnie a jövő kinyilatkoztatását tartalmazó könyvet, vagyis teljesen meg kell értenie Isten határozatait, hogy közölni tudja embertársaival. Az íz változása azt jelenti, hogy az isteni kinyilatkoztatás megismerése kívánatos, de a jövő megismert szenvedései és megpróbáltatásai keserűséggel töltik el a prófétát.