János apostol Jelenéseinek Könyve

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22.

  1. A hetedik pecsét feltörése. Mikor a hetedik pecsétet feltörte, mintegy félóráig tartó csend lett a mennyben.
  2. Akkor láttam, hogy az Isten színe elôtt álló hét angyalnak hét harsonát adtak.
  3. Jött egy másik angyal arany tömjénezôvel, s megállt az oltár elôtt. Sok tömjént adtak neki, hogy tegye az összes szentek imádságával a trón elôtt álló arany oltárra.
  4. A tömjénáldozat füstje a szentek imádságával fölszállt az angyal kezébôl Isten színe elé.
  5. Ezután az angyal fogta a tömjénezôt, megtöltötte az oltár parazsával és lehajította a földre. Erre dübörgô mennydörgés, villámlás és földrengés támadt.
  6. A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, fölkészült, hogy megfújja harsonáját.

    Második látomás: A hét harsona

  7. Az elsô négy harsonaszó. Az elsô angyal megfújta harsonáját. Erre vérrel vegyes jégesô és tűz keletkezett s a földre zuhogott. A föld harmadrésze elégett, a fák harmadrésze elhamvadt és a zöldellô fű mind leperzselôdött.
  8. A második angyal is megfújta harsonáját. Erre, mint egy tűzben izzó nagy hegy, valami a tengerbe zuhant.
  9. A tenger harmadrésze vérré vált, a tengerben élô állatok harmadrésze elpusztult és a hajók harmadrésze elsüllyedt.
  10. A harmadik angyal is megfújta harsonáját. Erre nagy csillag hullott le az égbôl, s mint égô fáklya lobogott. A folyók és vízforrások harmadrészébe zuhant.
  11. A csillag neve Üröm volt. A vizek harmadrésze ürömmé változott és sok ember meghalt a víztôl, mert megkeseredett.
  12. A negyedik angyal is megfújta harsonáját. Erre a nap, a hold és a csillagok harmadrészét érte csapás, úgyhogy harmadrészük elhomályosodott, a nappal és az éjszaka világossága pedig harmadrészére csökkent.
  13. Az ötödik harsonaszó és az elsô jaj.. Látomásom folytatódott. Hallottam, hogy egy sas, mely az ég magasán röpül, nagy szóval kiáltja: "Jaj, jaj, jaj a föld lakóinak a többi harsonaszó miatt, melyet a három angyal hallatni fog!"

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22.


1-6. A hetedik pecsét feltörésével kapcsolatos események a hét harsonaszóhoz fűződő látomásban bontakoznak ki. Ezek az események az előző látomások külső megvalósulásai. - A hét angyal valószínűleg a hét főangyal (Tób.12,15.).

7-12. A hét harsonaszóra végbemegy Isten ítélete a bűnös világon: az első négy harsonaszóra az élettelen természetet sújtó csapások következnek, (Jel. 8,7-13.) melyek az egyiptomi csapásokra emlékeztetnek, és csak közvetve sújtják a bűnösöket; az utolsó három harsonaszóra Isten büntetése közvetlenül éri a gonoszokat. Amint a hét pecsét nem jelentett különböző korszakokat, úgy a harsonaszó látomásában sem szabad időbeli sorrendet keresnünk, Isten büntető ítéletei végighúzódnak az egész világtörténelmen. - Az a körülmény, hogy a különböző elemek harmadrészét éri büntetés, Isten végtelen irgalmát fejezi ki: büntetésének célja nem a megsemmisítés, hanem a bűnösök megtérítése.

13. Az utolsó három harsonaszó összekapcsolódik az ég magasán röpülő sasnak, az istenítélet jelképének három jaj-kiáltásával.