Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. Jézust Pilátushoz viszik. Mikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsára ültek össze és elhatározták, hogy halálra adják Jézust.
  2. Megkötözve elvezették és kiszolgáltatták (Poncius) Pilátus helytartónak.
  3. Júdás öngyilkossága. Mikor júdás, az áruló, látta, hogy elítélték, megbánta tettét és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és a véneknek:
  4. "Vétkeztem, mondta, elárultam az igaz vért." "Mi közünk hozzá? - válaszolták. A te dolgod."
  5. Erre a templomba szórta az ezüstpénzt, aztán elment és fölakasztotta magát.
  6. A főpapok fölszedték a pénzt, de úgy vélték: "Nem szabad a templom kincstárába tenni, mert vér díja."
  7. Tanácsot tartottak, és megvették rajta a fazekas telkét az idegenek temetkezési helyéül.
  8. Ezért hívják azt a telket ma is (Hakeldámának, vagyis) vérmezőnek.
  9. Így beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: "Fogták a harminc ezüstpénzt,
    a fölbecsültnek árát,
    kit Izrael fiai becsültek ennyire,
  10. és a fazekas telkéért adták oda.
    Így parancsolta meg nekem az Úr."

  11. Jézus Pilátus előtt. Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" "Én vagyok" - felelte Jézus.
  12. A főpapok és vének vádaskodására azonban semmit sem felelt.
  13. Erre Pilátus így szólt hozzá: "Nem hallod, mi mindennel vádolnak?" De ő egyetlen szavukra sem felelt.
  14. Ez igen meglepte a helytartót.
  15. Szokásban volt, hogy az ünnep napján a helytartó szabadon bocsásson egy rabot a nép kívánsága szerint.
  16. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták.
  17. Pilátus megkérdezte az egybegyűlteket: "Mit akartok, kit bocsássak el, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?"
  18. Tudta ugyanis, hogy irigységből állították eléje.
  19. Miközben ott ült ítélőszékén, felesége ezt az üzenetet küldte neki: "Semmi dolgod se legyen azzal az igaz emberrel, ma álmomban sokat szenvedtem miatta."
  20. A főpapok és vének azonban rábeszélték a népet, hogy Barabást kérjék ki, Jézust pedig ítéltessék el.
  21. A helytartó tehát megkérdezte tőlük: "Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?" "Barabást", kiáltották.
  22. Pilátus tovább kérdezte: "Mit tegyek Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?" Mindnyájan azt kiáltották: "Keresztre vele!" "De hát mi rosszat tett?" - kérdezte.
  23. Azok még hangosabban kiáltották: "Keresztre vele!"
  24. Pilátus látta, hogy semmire sem megy velük, sőt még nagyobb zavargás támad. Vizet hozatott és megmosta kezét a nép előtt: "Ártatlan vagyok ez igaznak vérontásában, szólt. A ti dolgotok."
  25. Erre az egész nép így kiáltott: "Vére rajtunk és fiainkon!"
  26. Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.
  27. Jézust tövissel megkoronázzák. Ezután a helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra és köréje gyűjtötték az egész csapatot.
  28. Levetkőztették és bíborszínű köpenyt vetettek rá.
  29. Majd tövisből koronát fontak, fejére tették és nádszálat adtak jobb kezébe. Aztán térdet hajtva előtte így gúnyolták:
  30. "Üdvöz légy, zsidók királya!" Közben leköpdösték és fejét náddal verték.
  31. Jézust keresztre feszítik. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a köpenyt és saját ruháit adták rá. Azután elvezették, hogy keresztre feszítsék.
  32. Miközben kifelé vonultak, találkoztak egy Simon nevű cirenei emberrel. Kényszerítették, hogy vigye a keresztet.
  33. Eljutottak arra a helyre, melynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve.
  34. Ott epével kevert bort adtak neki inni.
  35. De mikor megízlelte nem akarta meginni. Azután keresztre feszítették és sorsvetéssel megosztoztak ruháin. (Így beteljesedett, amit a próféta jövendölt: "Elosztották ruháimat maguk között és sorsot vetettek köntösöm fölött.")
  36. Aztán leheveredtek és őrizték őt.
  37. Feje fölé tették az elitélésének okát jelző táblát: "Ez Jézus, a zsidók királya."
  38. Vele együtt két rablót is keresztre feszítettek, az egyiket jobbról, a másikat balról.
  39. Az arra járók káromolták őt és fejüket csóválva mondogatták:
  40. "Te, aki lerontod és harmadnapra fölépíted (Isten) templomát, szabadítsd meg magadat! Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről!"
  41. Ugyanígy gúnyolódtak az írástudókkal és vénekkel együtt a főpapok is:
  42. "Másokat megszabadított, önmagát nem tudja megszabadítani. (Ha) Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről és hiszünk neki.
  43. Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedve telik benne. Hiszen azt mondta: Isten fia vagyok."
  44. Ugyanígy szidalmazták őt a vele együtt megfeszített rablók is.
  45. Jézus halála. A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség támadt az egész földön.
  46. Kilenc óra tájban Jézus hangosan fölkiáltott: "Éli, Éli, lámmá szábáktáni? vagyis: én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engem?"
  47. Ennek hallatára néhány ott álló megjegyezte: "Illést hívja."
  48. Egyikük mindjárt odafutott és ecetbe mártott szivacsot nádra tűzve, inni adott neki.
  49. A többiek pedig hozzáfűzték "Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa."
  50. Erre Jézus ismét hangosan felkiáltott és kilehelte a lelkét.
  51. Ekkor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, a sziklák megrepedtek,
  52. a sírok megnyíltak és sok elhunyt szentnek teste föltámadt.
  53. Föltámadása után kijöttek a sírokból, bementek a szent városba és többeknek megjelentek.
  54. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek hallatára igen megijedtek: "Ez valóban az Isten Fia volt", mondták.
  55. Messziről több asszony figyelte a történteket. Ezek Galileából kísérték el Jézust és gondját viselték.
  56. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, Jakab és József anyja, és Zebedeus fiainak anyja.
  57. Jézust sírba helyezik. Mikor már estére járt az idő, jött egy József nevű arimateai gazdag ember, aki maga is Jézus tanítványa volt.
  58. Bement Pilátushoz és elkérte Jézus testét. Pilátus elrendelte, hogy adják ki (a testet).
  59. József, miután levette a testet, tiszta lepelbe takarta
  60. és sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejárata elé nagy követ gördített és elment.
  61. Mária Magdolna és a másik Mária azonban ottmaradtak és leültek a sírral szemben.
  62. A sír őrsége. Másnap, a készület napja után, egybegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál
  63. és figyelmeztették: "Uram, emlékezünk rá, hogy az a csaló még életében azt állította: harmadnapra föltámadok.
  64. Rendeld el tehát, hogy harmadnapig őrizzék a sírt, hogy tanítványai oda ne menjenek és el ne lopják őt s azt mondják a népnek: föltámadt halottaiból. Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előbbinél."
  65. "Van őrségtek, válaszolta Pilátus, menjetek, őrizzétek ti, ahogy tudjátok."
  66. Azok elmentek és őrséget állítottak a sírhoz, miután lepecsételték a követ.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


2. A halálos itéletet a római helytartónak kellett jóváhagynia és végrehajtásáról is ő gondoskodott (Mk. 15,1).

9-10. Zakariás próféta a harminc ezüstpénzről (Zak. 11,12-13), Jeremiás pedig a jelképes vásárlásról beszél (Jer. 32,6-11). A két próféta szövegét az evangélista összeszőtte és Krisztusra alkalmazta, akit a nagytanács szintén harminc ezüstre becsült.

11-26. Mk. 15,1-15; Lk. 23,1-6; Lk. 13,13-25; Jn. 18,28-40.

25. Ezzel a zsidó nép Isten és a történelem előtt magára vállalta Jézus megölésének felelősségét.

27-30. Mk. 15,16-19; Jn. 19,2-3.

28. A bíborszinű, térdigérő katonaköpeny a királyi palástot utánozta.

29. A tövisből font koszorú a királyi koronát, a nád a kormánypálcát helyettesítette.

31-44. Mk. 15,20-32; Lk. 23,26-43; Jn. 19,17-24.

32. Amikor Jézus kimerülten összerogyott a kereszt súlya alatt, attól tartottak, hogy már az úton meghal, ezért kényszerítették cirenei Simont, hogy segítsen neki.

33. Golgota volt a nép nyelvén annak a koponya alakú kősziklának a neve, amelyre a keresztet állították.

34. Az ital elkábította az elitéltet, hogy a fájdalmat és félelmet kevésbé érezze. Jézus nem ivott belőle, mert teljes öntudattal akart szenvedni.

35. Zsolt. 21,19.

40. Mt. 26,61; Jn. 2,19.

45-56. Mk. 15,33-41; Lk. 23,44-49; Jn. 19,28-30.

45. A mi időnk szerint déltől délután háromig.

46. Ez a mondat a 21. zsoltár első verséből való. Az úr azt fejezi ki vele, hogy a kereszten a legsúlyosabb lelki szenvedést, az Istentől való elhagyatottság érzését is átélte.

47. A zsidók az Éli szót szándékosan magyarázzák félre, s a Mt. 27,49. versben Illés eljövetelével gúnyolják.

57-61. Mk. 15,42-47; Lk. 23,50-56; Jn. 19,38-42.

57. Arimateai József gazdag ember, a főtanács tagja, titokban Jézus tanítványa volt.

61. A másik Mária az Mt. 27,56. versben említett ifjabb Jakab apostol anyja, Kleofás felesége.

62. Másnap, azaz szombaton, amely szigorúan mukaszüneti nap volt. A készület napján, azaz pénteken végezték el a másnapra szükséges munkát.