Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

    Jézus föltámadása

  1. Az asszonyok a sírnál. Szombat múltán, a hét első napjára virradóra, elment Mária Magdolna és a másik Mária, hogy megnézze a sírt.
  2. Akkor nagy földindulás támadt. Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült.
  3. Tekintete olyan volt, mint a villám és ruhája, mint a hó.
  4. Az őrök tőle való félelmükben halálra rémültek.
  5. Az angyal így szólt az asszonyokhoz: "Ne féljetek! Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta.
  6. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott (az Úr). Most siessetek és vigyétek hírül tanítványainak:
  7. föltámadt halottaiból és előttetek megy Galileába. Ott majd viszontlátjátok. Ezzel mindent elmondtam."
  8. Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve gyorsan elhagyták a sírt és siettek, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak.
  9. Egyszerre csak Jézus jött szembe velük és így köszöntötte őket: "Üdv nektek!" Odafutottak és leborulva előtte átkarolták lábait. Jézus így szólt:
  10. "Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába: ott majd viszontlátnak."
  11. Az őrök megvesztegetése. Míg ők úton voltak, az őrök közül néhány a városba ment és jelentette a főpapoknak mindazt, ami történt.
  12. Ezek a vénekkel egybegyűlve tanácsot tartottak. Aztán sok pénzt adtak a katonáknak és meghagyták nekik:
  13. "Mondjátok: éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek tanítványai és ellopták.
  14. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk és kimentünk titeket."
  15. Azok elfogadták a pénzt és úgy tettek, amint kioktatták őket. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.
  16. Az apostolok küldetése. A tizenegy tanítvány elment Galileába arra a helyre, ahova Jézus rendelte őket.
  17. Amint meglátták, leborultak előtte, bár néhányan előzőleg kételkedtek. Jézus hozzájuk lépett és így szólt:
  18. "Én kaptam minden hatalmat mennyben és földön.
  19. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében,
  20. és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme én veletek vagyok a világ végéig."

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1-10. Mk. 16,1-8; Lk. 24,1-11; Jn. 20,1-2; Jn. 20,11-18.

1. A másik Mária: Lásd Mt. 27,61 jegyzet.

5. Lukács és János két angyalt említ, Máté és Márk csak azt, aki az asszonyokkal beszélt.

10. Testvéteimnek, a tanítványoknak.

13. Helyesen jegyzi meg szent Ágaston, hogy ha aludtak, mit láthattak? Ha pedig semmit sem láttak, hogyan lehetnek tanuk? Hozzátehetjuk: Ha látták, hogy ellopják, miért hagyták?

16-20. Mk. 16,14-18; Lk. 24,44-48.

16. Szent Máté a Lukács és János evangéliumában leírt többi megjelenést nem említi. Lukács részletesen elmondja az emmauszi tanítványoknak történt megjelenést (Lk. 24,13-35), amit kálönben Márk is említ két versben (Mk. 16,12-13). Lukács (Lk. 24,36-43) és János (Jn. 20,19-23) ezenkívül leírja Jézus megjelenését a tizenegy apostolnak, János pedig (Jn. 21,1-21) a Tibériás tavánál történt halfogást és a főhatalom átadását szent Péternek.

19-20. Jézus a teljes isteni hatalom birtokában küldi apostolait a föld minden népéhez. Feladatuk az, hogy Jézus tanításának hirdetésével és a keresztség szentségének kiszolgáltatásával az Úr tanítványávaá tegyék az embereket. Az emberi erőt meghaladó feladat megvalósítására isteni segítséget és támogatást igér az apostoloknak és utódaiknak, az emberi történelem végéig.