49. Fejezet: ZSOLTÁROK KÖNYVE

1. Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak zsoltára.
   1 Krón. 25,1., 1 Krón. 26,1.
2. Halljátok meg ezt mind ti népek, figyeljetek mind ti, e világ lakói!
3. Akár közemberek fiai, akár főemberek fiai, együtt a gazdag és szegény.
4. Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány.
5. Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval nyitom meg mesémet.
   Zsolt. 78,2., Mát. 13,35.
6. Miért féljek a gonoszság napjain, mikor nyomorgatóim bűne vesz körül,
7. A kik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek?
   Luk. 12,19., Péld. 18,11.
8. Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek.
   Zsid. 9,27.
9. Minthogy lelköknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre;
10. Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.
11. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész el bolond és ostoba, és gazdagságukat + másoknak hagyják.
    Préd. 2,15., Préd. 2,16., Zsolt. 39,7.
12. Gondolatjok ez: az ő házok örökkévaló, lakóhelyeik nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevöket hangoztatják a földön.
13. Pedig az ember, még ha tisztességben van, sem marad meg; hasonlít a barmokhoz, a melyeket levágnak.
    Jób. 27,13., Jób. 27,23., Luk. 12,19., Luk. 12,20.
14. Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavokban az ő követőik. Szela.
15. Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól.
    Jób. 27,17., Zsolt. 58,13.
16. Csak Isten válthatja ki lelkemet a Seol kezéből, mikor az megragad engem. Szela.
    Zsolt. 16,10., Zsolt. 23,4., Zsolt. 71,20., Zsolt. 71,21., Zsolt. 80,13.
17. Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége;
    Jób. 27,13., Jób. 27,23.
18. Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; dicsősége nem száll le utána.
    1 Tim. 6,7., Jób. 27,17.
19. Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal:
20. Mégis az ő atyáinak nemzetségéhez jut, a kik soha sem látnak világosságot.
21. Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, a melyeket levágnak.
    Zsolt. 32,9., Préd. 3,19.