27. Fejezet: JÓB KÖNYVE

1. Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
2. Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
3. Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
   Jób. 33,4., 1 Móz. 2,7.
4. Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
5. Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
   Jób. 31,1., Jób. 31,32.
6. Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
7. Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
   Jób. 2,9., Jób. 2,10.
8. Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis mégis elragadja az ő lelkét?
   Luk. 12,17., Luk. 12,21., Luk. 16,19., Luk. 16,23.
9. Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
   Péld. 28,9., Ján. 9,31., Ésa. 1,15.
10. Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
    Jób. 21,14., Jób. 21,15.
11. Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
    Jób. 16,7., Jób. 16,9.
12. Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
13. Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
    Jób. 27,8., Jób. 27,9., Jób. 21,17., Jób. 21,20.
14. Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
    Hós. 9,15., Hós. 9,16.
15. Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
    Zsolt. 78,64.
16. Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
17. Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
    Péld. 13,22., Préd. 2,27.
18. Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
19. Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
    Zsolt. 49,17., Zsolt. 49,19.
20. Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
    Jób. 15,20., Jób. 15,21.
21. Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
22. Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
23. Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
    1 Sám. 25,29.