Jézus Krisztus evangéliuma Máté szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. A hegyi beszéd. A tömeg láttára Jézus fölment a hegyre.
  2. Ott leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitva ajkát így tanította őket:
    A nyolc boldogság

  3. "Boldogok a lélekben szegények: övék a mennyek országa.
  4. Boldogok a szomorkodók; majd megvigasztalják őket.
  5. Boldogok a szelídek: övék lesz a föld.
  6. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd kielégítik őket.
  7. Boldogok az irgalmasok: majd nekik is irgalmaznak.
  8. Boldogok a tisztaszívűek: ők meglátják Istent.
  9. Boldogok a békességesek: ők Isten fiai.
  10. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek: övék a mennyek országa.
  11. A tanítványok feladata. Boldogok vagytok, ha miattam szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudozva minden rosszat fognak rátok.
  12. Örüljetek és ujjongjatok: nagy lesz a jutalmatok a mennyben. Hiszen így üldözték előttetek a prófétákat is.
  13. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való már egyébre, mint hogy kidobja és széttapossa az ember.
  14. Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető.
  15. És ha világosságot gyújtanak, nem teszik véka alá, hanem a tartóra, hogy világítson a ház minden lakójának.
  16. Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat.
  17. Jézus és az ószövetségi törvény. Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem , hogy tökéletessé tegyem.
  18. Bizony mondom nektek: Míg ég és föld fennáll, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, hanem beteljesedik az egész.
  19. Aki tehát csak egyet hagy is el a legkisebb parancsok közül és így tanítja az embereket, az igen kicsi lesz a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja azokat, az nagy lesz a mennyek országában.
  20. Ezért mondom nektek: Ha életszentségtek fölül nem múlja az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.
  21. Az ötödik parancs. Hallottátok a régieknek szóló parancsot: Ne ölj! Aki öl állítsák törvényszék elé.
  22. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák törvényszék elé, aki haragot tart. Aki felebarátját butának mondja, állítsák a nagytanács elé. Aki pedig istentelennek mondja, jusson a gyehenna tüzére.
  23. Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened,
  24. hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán jöjj vissza és ajánld fel ajándékodat.
  25. Békülj ki még idejében, még útközben ellenfeleddel, hogy át ne adjon a bírónak, a bíró a poroszlónak és tömlöcbe ne vessenek.
  26. Bizony mondom neked: Ki nem szabadulsz onnan, amíg az utolsó fillért le nem fizetted.
  27. A kilencedik parancs. Hallottátok (a régieknek szóló) parancsot: Házasságot ne törj!
  28. Én pedig azt mondom nektek: Mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele.
  29. Ezért, ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és vesd el magadtól. Inkább egy tagod vesszen oda, semhogy egész tested gyehennára kerüljön.
  30. Ha pedig jobb kezed botránkoztat meg, vágd le és vesd el magadtól. Inkább egy tagod vesszen oda, semhogy egész tested gyehennára jusson.
  31. Parancs volt az is: Ha valaki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet.
  32. Én pedig azt mondom nektek: Mindaz, aki elbocsátja feleségét, kivéve ha nem törvényes felesége, okot ad neki a házasságtörésre, aki pedig elbocsátott nőt vesz el, házasságot tör.
  33. A második parancs. Hallottátok azt a régieknek szóló parancsot is: Hamisan ne esküdjél, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet.
  34. Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónja, sem a földre, mert az lábainak zsámolya,
  35. sem Jeruzsálemre, mert az a nagy királyok városa.
  36. Még fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni.
  37. Beszédetek legyen: igen, igen; nem nem. Ami ezt meghaladja, az a gonosztól van.
  38. A rossz visszafizetése. Hallottátok a parancsot: Szemet szemért, fogat fogért!
  39. Én pedig azt mondom nektek: Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is.
  40. S ha perbe fogva el akarják venni köpenyedet, add oda köntösödet is.
  41. S ha ezer lépésre kényszerítenek, menj el kétannyira.
  42. Adj a kérőnek, és aki kölcsönt akar, vissza ne utasítsd.
  43. Ellenségszeretet. Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!
  44. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, (tegyetek jót haragosaitokkal) és imádkozzatok üldözőitekért (és rágalmazóitokért).
  45. Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki felkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad igaznak és bűnösnek.
  46. Ha azokat szeretitek csak, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is?
  47. És ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi többet tesztek? Nem így tesznek a pogányok is?
  48. Ti olyan tökéletesek legyetek tehát, mint mennyei Atyátok.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1-12. Lk. 6,20-26.

1. A hegyi beszéd a keresztény tökéletesség lényegét kifejező tanítás. Jézus azonban nemcsak mint tanító beszél, hanem mint az Újszövetség isteni tekintélyű törvényhozója.

3. A mennyek országa, vagyis Isten országa kegyelmi ajándék, melyben nem a rátarti, önhitt gazdagok, hanem a lélekben szegények részesülnek, akik magukról szerényen vélekednek, lelküket nem kötik földi dolgokhoz, hanem mindenben Istenre hagyatkoznak.

6. Az igazság a lélek jósága és tisztasága, amely az Isten akaratát követő, tökáletes erkölcsi életből fakad.

9. Isten fia az, akit a jóság és a békeszeretet szellemével tölt el Isten kegyelme.

13. A só ízesít és megóv a romlástól. Az apostolok feladata is az, hogy az emberiséget megóvják a szellemi és erkölcsi romlástól, s Isten előtt kedvessé tegyék. Ha hivatásukhoz hűtlenek, haszontalanná vállnak.

14. A hű tanítványok élete beragyog a világba, mint a fény, s nem maradhat észrevétlen, akárcsak a hegyi városok. Lk. 11,33.

17. Jézus megmagyarázza, hogy az isteni törvény, a próféták szava, nem veszíti érvényét, hanem beteljesül, tökéletessé lesz az Újszövetségbe.

18. A Szentírás tekercsein a legkisebb jelnek is értelemmódosító jelentése lehet: nem közömbös egyetlen betű, még a héber ábécé legkissebb betűje, a jód sem. Az ószövetségi Szentírásnak nagy jelentősége van az Újszövetségben is, mert belőle ismerjük meg Isten teremtő és gondviselő jóságát, az ember bűnbeesését és megváltásra szorultságát, s a Megváltó eljövetelének előkészítését.

21. Az ószövetségi törvény tiltja az emberi élet önhatalmú kioltását (Kiv. 20,13). Az ötödik parancs, hagyományos zsidó értelmezésében csak a tettet tiltotta, a tökéletes erkölcsi rend szerzője as érzületre és szavakra is kiterjeszti a parancsot.

22. A buta az eredeti szövegben ráka, szóért a jeruzsálemi nagytanács, mint felsőbb bíróság elé állítható a sértő. Az istentelen, moreh, szó fokozatot jelent a sértésben, ezért fokozott a büntetés is. Gehenna héber szó, a jeruzsálem mellett húzódó Hinon völgyet jelenti; mivel szemétlerakó és égető helynek használták, a néphit oda képzelte a pokol bejáratát.

27-32. Mk. 9,42-47.

28. Az Üdvözítő hangsúlyozza, hogy már a bűnös kívánság is házasságtörés, és megköveteli gondolataink és érzelmeink tisztaságát.

29-30. A krisztusi intelem általános értelmű: el kell szakadnunk mindattól, ami bűnre visz, bármilyen kedves is legyen.

31. Mt. 19,9.

37. Jézus nem mondja, hogy az eskű rossz, hanem hogy a bűnből, hazúgságból és gyanakvásból származik. Ha komoly szükség van rá, az Egyház megengedi. Esküdözés helyett a tanítványok beszéde egyszerű és igaz legyen.

38-48. Lk. 6,27-36.

38. Jézus a hideg megtorlás elvével ellentétben a békülékenység lelkületére tanít.

43. A mózesi törvény nem parancsolta az ellenség gyűlöletét, hanem csak a rokon és barát szeretetét sürgette (Lev. 19,18.). Az ellenség gyűlöletét csak a törvénymagyarázók fűzték hozzá.

44. Az Üdvözítő azt követeli, hogy szeretetünk terjedjen ki barátra és ellenségre egyaránt. Nemcsak az a kötelességünk, hogy ne ártsunk ellenségeinknek, hanem az is, hogy a felebaráti szeretet általános jótéteményeiből ki ne zárjuk őket (alamizsna, udvariasság, imádság), sőt, hogy szívből megbocsássunk nekik.