ZSOLTÁROK KÖNYVE
- Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
- Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
Zsolt. 18,4.,
Zsolt. 116,1.,
Zsolt. 116,2.
- Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
Zsolt. 50,15.
- Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
- Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
- Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.
- Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
- Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
- Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?
- Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.
- És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
- Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;
Zsolt. 76,7.
- És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.
- Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
- Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
- Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
2 Móz. 12,29.,
2 Móz. 12,31.,
2 Móz. 12,41.,
2 Móz. 12,45.
- Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
2 Móz. 14,21.,
Józs. 3,16.,
Józs. 3,17.
- A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
- Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
2 Móz. 9,24.,
2 Móz. 9,25.
- Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
- Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
Mik. 6,4.