A negyedik evangélium szerzője János, Zebedeusnak, a galileai halásznak és Szlóménak fia, és az idősebb Jakab apostolnak öccse. Anyja Jézus követői közé tartozott (Mt. 27,56; Mk. 15,40). János atyja mesterségét folytatta. Amikor Keresztelő János fellépett, tanítványa lett, de a Keresztelő tanúságtételének hatására Andrással együtt Jézushoz csatlakozott (Jn. 1,35-39). Később Jézus hívására mindenét elhagyta és végleg tanítványa lett. Az Úr a többi tizeneggyel apostolának választotta (Mt. 10,1-4; Mk. 3,13-19; Lk. 6,12-16). Az apostoli testületben Jézus Péter és Jakab mellett őt is különös bizalmával tüntette ki (Mt. 17,1; Mt. 26,37; Lk. 8,51), az Úr szeretett tanítványa volt: az utolsó vacsorán mellette ült és szívére hajthatta a fejét (Jn. 13,23), a kereszt alatt pedig Jézus az ő gondjaira bízta Édesanyját (Jn. 19,25-27).
A Szentlélek eljövetele után Mária mennybeviteléig Jeruzsálemben maradt, s ott a környéken és Szamariában apostolkodott (Csel.3, 4 és 8 fejezet). Pál Péterrel és Jakabbal az egyház oszlopai közé sorolja (Gal. 2,9). Később, valószínűleg Pál halála után, a kisázsiaia Efezusban működött. Ő nevelte a második apostolnemzedék több jelentős egyéniségét: Pápiász hierapoliszi, Polikárp szmirnai és Ignác antióchiai püspököt. Domiciánusz császár Patmosz szigetére száműzte. Ott részesült azokban a látomásokban, melyeket a Jelenések könyvében írt meg. Nerva uralkodása alatt visszatért Efezusba és száz éves lehetett már, amikor Trajánusz idejében meghalt. Ünnepét december 27-én tartjuk.
Ireneusz, az említett Polikárp tanítványa szerint az apostol efezusi tartózkodása idején írta evangéliumát. Az a szándék vezette, hogy a Kis-Ázsiában jelentkező téves tanításokkal szemben a hívek lelkében megerősítse az igaz hitet. "Ezeket azért írtam -mondja evangélimua végén-, hogy higgyétek: Jézsu a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne." (Jn. 20,31). Ez a szándék az egész írásmű során kifejezésre jut: az Úr jelentősebb csodáinak és beszédeinek leírásával mindig Isten egyszülött Fiának dicsőséges alakját állítja elénk, "akit kegyelem és igazság tölt be" (Jn. 1,14). Emellett természetesen törekvése az is, hogy az előző három evangélista, a szinpotikusok elbeszélését kiegészítse.
Sz. János evangéliuma sokban eltér a másik háromtól. Leginkább
abban különböznek, hogy a szinpotikusok Jézus galileai tanítását és
csodatetteit írják le részletesebben, János pedig a júdeai és a
jeruzsálemi működését. Azonkívül János evangéliuma olyan beszédeket
tartalmaz, amlyeket Jézus tanítványainak vagy a műveltebb zsidóknak
tartott 
,
ezért előadása ünnepi hangú, gondolatai -különösen, amelyek Isten Fia
örök létezését, isteni küldetését és az Atyával való egyenlőségét
fejtik ki,- sokkal nehezebbek. A szinoptikusok ezzel szemben inkább
csak Jézus Isten országáról és annak valláserkölcsi követelményeiről
szóló tanítását gyűjtötték össze. Ezek a tanítások az egyszerű néphez
szóltak, ezért népiesek és könnyen érthetők.
Sz. János az első század kilencvenes éveinek elején írt, görög nyelven. Evangéliuma elé, Jézus Istenfiúságának és megtestesülésének szent titkába elményedve, ihletett hangú bevezetést írt (Jn. 1,1-18). Teológiai meélységű írásának első része főképp a Jézus jeruzsálemi működésével kapcsolatos eseményeket és tanításokat mondja el (2-12 fejezet), második része az Úr szenvedésének és feltámadásának története (13-21 fejezet). * A pápai Szentírás-bizottság 1907. május 29-én kelt döntésében kijelentette, hogy Jézusnak ezek a beszédei kétségtelenül hitelesek, nem az evangélista költötte őket. A bennük foglalt tanítást szószerint, s nem képletesen kell érteni. Az ezzel kapcsolatos tévedéseket az 1907. július 4-én kelt Syllabus ítélte el.