Az Apostolok Cselekedetei

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

1. Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, egy hívó zsidó anyának, de pogány apának fiával.
   
2. A lisztrai és ikóniumi testvérek dícsérőleg nyilatkoztak róla.
   
3. Pál azt akarta, hogy szegődjék hozzá utitársul. Ezért az illető helységekben élő zsidókra való tekintettel körülmetéltette.
   
4. Mindenki tudta ugyanis, hogy az apja pogány volt. Mikor pedig sorra járták a városokat, lelkükre kötötték, hogy tartsák meg az apostolok és a jeruzsálemi preszbiterek által hozott végzéseket.
   
5. Így az egyházak megerősödtek a hitben és híveik száma napról-napra gyarapodott.
   
6. Mivel a SzentIélek megtiltotta, hogy Ázsiában prédikáljanak, Frigián és a galaták földjén utaztak keresztül.
   
7. Mízia határához érve megkíséreIték ugyan, hogy Bitiniába menjenek, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik.
   
8. Ezért keresztülvágtak Mízián és lementek Troászba.
   
9. Itt egy éjszaka Pálnak látomása volt: egy macedón férfi állt eléje ezzel a kéréssel: "Jöjj át Macedóniába és segíts rajtunk!"
   
10. E jelenés után mindjárt azon voltunk, hogy elinduljunk Macedóia felé, abban a biztos tudatban, hogy Isten rendelt minket oda az evangélium hirdetésére.
    
11. A filippi események. Troászban tengerre szállva egyenesen Szamotrákiába értünk,
    
12. másnap Neápoliszba, innen meg Filippibe, amely Macedónia azon részének legjelentősebb városa és kolónia. Ebben a városban néhány napot töltöttünk.
    
13. Szombaton kimentünk a kapun kívül a folyóhoz, mert sejtettük, hogy ott van az imádság helye. Letelepedtünk és beszélni kezdtünk a körénk gyűlt asszonyokhoz.
    
14. A hallgatóság között volt egy Lídia nevű istenfélő bíborárus asszony Tiatíra városából. Ennek az Úr megnyitotta szívét, hogy figyelemmel hallgassa Pál szavait.
    
15. Házanépével együtt megkeresztelkedett, s utána így rimánkodolt: "Ha véleményetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba és ott vegyetek szállást." S erővel rá is vett minket erre.
    
16. Egy alkalommal mikor az imaház felé tartottunk, egy jósszellemtől megszállott leány jött velünk szembe. Ez a leány jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak.
    
17. Pált és minket követve így kiáltozott: "Ezek az emberek a fölséges Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek."
    
18. Ezt több napon át megismételte. Pált bántotta a dolog, ezért hátrafordult és rászólt a lélekre: "Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle." Ki is szállott belőle azonnal.
    
19. Amikor gazdái észrevették, hogy odavan a kereseti lehetőségük, megragadták Pált és Szilást és a fórumra hurcolták őket az előljárókhoz.
    
20. A bírák elé állítva így vádolták őket: "Ezek az emberek zavart keltenek városunkban.
    
21. Zsidók, és olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket mi római létünkre nem fogadhatunk el és nem követhetünk."
    
22. A nép is ellenük fordult, a bírák pedig letépték róluk ruháikat és megvesszőztették őket.
    
23. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket. A börtönőrnek meghagyták, hogy gondosan ügyeljen rájuk.
    
24. Az a kapott parancs értelmében börtönbe vetette őket és lábukat kalodába zárta.
    
25. Éjféltájban Pál és Szilás zsoltárokat énekelve dicsérték az Istent, a foglyok meg hallgatták őket.
    
26. Ekkor hirtelen olyan erős földrengés támadt, hogy még a börtön alapfalai is beleremegtek. Az ajtók mind fölcsapódtak és mindenkiről leoldódtak a bilincsek.
    
27. Mikor a börtönőr álmából fölriadva látta, hogy a börtön ajtói tárva-nyitva állnak, kihúzta kardját és öngyilkosságot akart elkövetni, azt hitte, hogy a foglyok megszöktek.
    
28. Pál azonban harsány hangon rákiáltott: "Ne tégy kárt magadban, hiszen mindnyájan itt vagyunk!"
    
29. Az őr világot kért, berohant és remegve borult Pál és Szilás lábához,
    
30. majd pedig kivezette őket s ezt kérdezte: "Uraim, mit kell tennem, hogy üdvözüljek?"
    
31. "Higgy az Úr Jézusban, felelték azok, így házadnépével együtt üdvözülsz."
    
32. Ezután hirdették neki és egész házanépének Isten igéjét. Ő pedig azonnal éjnek idején megmosta sebüket s rögtön meg is keresztelkedett minden hozzátartozójával együtt.
    
33. Bevezette őket otthonába és asztalt terített nekik. Az Istenbe vetett hit örömmel töltötte el őt és egész családját.
    
34. Reggel azután a bírák törvényszéki szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: "Bocsásd el azokat az embereket."
    
35. A börtönőr rögtön elmondta a hírt Pálnak: "A bírák üzenték, hogy bocsássalak el titeket. Menjetek tehát, távozzatok békében."
    
36. Pál azonban így válaszolt: "Római polgár létünkre itélet nélkül nyilvánosan megvesszőztek, majd pedig börtönbe vetettek minket; most meg titokban akarnak minket kiutasítani? Ezt már nem! Jöjjenek és ők maguk kísérjenek ki minket."
    
37. A törvényszéki szolgák ezeket a szavakat hírül vitték a bíráknak. Ezek ijedten hallották, hogy rómaiakról van szó.
    
38. Odasiettek tehát s bocsánatkérések közöt kikísérték őket s egyben kérték, hogy hagyják el a várost.
    
39. A börtönból való szabadulásuk után betértek Lídiához. A viszontlátás alkalmával lelket öntöttek a testvérekbe, majd útra keltek.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

6. Ázsia nem a nagy világrész, hanem a mai Kis-Ázsia nyugati része, abban az időben római tartomány.

10. Ebben a versben a szerző többes szám első személyben kezd írni. Ez arról tanúskodik, hogy Lukács Troászban csatlakozott Pálhoz.

11. Szamotrákia szigetét érintve a makedóniai Neápolisz kikötőjében léptek először az európai szárazföldre.

12. Makedónia akkor négy kerületre osztott római tartomány volt. Filippi városa az első kerületbe tartozott. Mivel sok itáliai települt át ide, önkormányzatot élvező gyarmatvárossá, kolóniává lett.

18. A megszállott leány kiáltozása nem segítette az apostoli munkát, sőt az utca népe gúnynak is vehette.

37. Pál és Szilás római polgárjoguk címén szabályos kihallgatást és ítéletet követelhettek, nem volt szabad megvesszőzni vagy keresztre feszíteni őket, s joguk volt föllebbezni a császárhoz. Pál elégtételt követelt, mert az apostoli munka szempontjából nem volt közömbös, hogy a filippi megvesszőzésnek milyen hírét keltik ellenfelei.