Az Apostolok Cselekedetei

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

    Előszó

  1. Előző könyvemben kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen mennybevétele napjáig,
  2. amikor megbízást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak.
  3. Szenvedése után sok csalhatatlan jellel bizonyította be ezeknek, hogy él; negyven napon át megjelent előttük s az Isten országáról beszélt nekik.

    Jézus mennybemenetelétől a Szentlélek eljöveteléig

  4. Jézus mennybemenetele. Egy alkalommal, amikor együtt voltak, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya igéretére.
  5. "Erről hallottatok tőlem, mondta: János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel keresztekedtek meg."
  6. Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: "Uram, tehát mostanaban állítod helyre Izrael országát?"
  7. Ő azonban így válaszolt: "Az Atya saját tetszése szerint határozta meg a megfelelő időpontot, nem rátok tartozik ennek ismerete.
  8. De amikor a Szentlélek leszáll rátok, erőben részesültök, úgyhogy tanúságot tesztek majd rólam Jeruzsálemben, meg egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig."
  9. E szavak után szemük láttára felemelkedett és felhő takarta el őt szemük elől.
  10. Miközben merően nézték, miként száll az égbe, egyszerre csak két fehér ruhás férfi termett mellettük.
  11. "Galileai férfiak, szólították meg őket, mit álltok itt égre emelt szemekkel? Ez a Jézus, aki közületek felment a mennybe, úgy jön el ismét, ahogy szemetek láttára mennybe szállt."
  12. Ezután az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálemtől szombatnapi járásra fekszik, visszatértek Jeruzsálembe.
  13. Amint megérkeztek, felmentek az emeleti terembe. Itt aztán együtt maradt Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab Alfeus fia és a buzgó Simon, s végül Júdás, Jakab testvére.
  14. Mindezek az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt egy szívvel-lélekkel, állhatatosan imádkoztak.
  15. Mátyás apostollá választása. Ezekben a napokban Péter a testvérek között egy alkalommal szólásra emelkedett. Az egybegyűltek száma mintegy százhúsz lehetett.
  16. "Testvérek! Be kellett teljesednie annak az írásnak, melyben a Szentlélek Dávid ajkával Júdásról, a Jézust foglyul ejtők vezetőjéről jövendölt.
  17. Ő közénk tartozott, a mi szolgálatunk részese volt.
  18. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, mikor pedig lezuhant, kettéhasadt és minden bele kiömlött.
  19. Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett erről, úgyhogy azt a telket nyelvükön Hakeldámának, vagyis Vérmezőnek nevezték el.
  20. Mármost így szól az Írás a zsoltárok könyvében:
    Lakóhelyükből váljék sivatag,
    ne lakja senki sátrukat.
    Továbbá:
    Tisztségét kapja meg más.
  21. Szükséges tehát, hogy valaki azok közül, akik mindig velünk tartottak, amíg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt -János keresztségétől fogva egészen mennybevétele napjáig-
  22. velünk együtt tanúskodjék az ő feltámadásáról."
  23. Erre kijelöltek kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, más néven Jusztusznak is hívtak, és Mátyást.
  24. Azután így imádkoztak: "Urunk, ki mindenkinek szívét ismered, mutasd meg, e kettő közül melyikre esett választásod,
  25. hogy elfoglalja ebben a szolgálatban, az apostoli rendben a helyet, melyet Júdás hűtlenül elhagyott és így az őt mehillető helyre jutott."
  26. Ezután sorsot vetettek rájuk. A sors Mátyásra esett, mire a többi tizenegy apostol közé sorolták.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1. Az előző könyv Szent Lukács evangéliuma. A szent szerző ezt a művet is előszóval vezeti be, amelyben röviden összefoglalja evangéliuma tartalmát. - Teofil egy előkelő pogányból megtért római, akinek evangéliumát is ajánlotta.

2. Az Úr megbízatást adott az evangélium hirdetésére és az Egyház megszervezésére.

3. Negyven napon át a föltámadt Üdvözítő több mint tízszer jelent meg az apostoloknak és más tanítványoknak: lásd Mt. 28,9-10; Mt. 28,16-20; Mk. 16,9-20; Lk. 24,13-53; Jn. 20,11-29; Jn. 21,1-23; 1Kor. 15,5-8.

4-14. Lk. 24,44-53. A szent szerző itt evangéliumának befejező szakaszát ismétli meg bővebben.

5. A kétféle keresztelésről lásd Mt. 3,11 jegyzet.

6-8. A tanítványok még mindig abban reménykednek, hogy Jézus visszaállítja a Messiás földi országát, a zsidó nemzeti királyságot. Az Úr helyreigazítja tévedésüket: Isten országa végső beteljesedésében isteni titok, de a Szentlélek eljövetelével az apostolok missziós munkája nyomán az Egyházban megkezdődik Isten uralma az egész világon.

9. Lásd Mk. 16,19; Lk. 24,51.

12. A zsidóknak szombaton csak 2000 lépésnyi (kb. másfél km) utat volt szabad megtenniük.

13. Az emeleti terem valószínűleg az utolsó vacsora terme volt. Az apostolok névsorát lásd Mt. 10,2-4; Mk. 3,16-19; Lk. 6,14-16.

14. Az asszonyokról lásd Mt. 27,55-56; Mk. 15,40-41; Lk. 8,2-3; Lk. 23,49; Lk. 24,10. Jézus testvéreiről lásd Mt. 12,46 jegyzet.

15. Péter az Apostolok Cselekedeteiben, mint már az evangéliumokban is, úgy jelenik meg, mint az apostoli testület feje.

18-19. Júdás haláláról és a telekvásárlásról lásd Mt. 27,3-10.

20. Zsolt. 68,26; Zsolt. 108,8.

26. A sorsvetés az isteni akarat megtudakolásának az Ószövetségből eredő formája (Lev. 16,8).