Az Apostolok Cselekedetei

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. A máltai tartózkodás. Megmenekülésünk után megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják.
  2. A bennszülöttek igazán emberségesen bántak velünk: tüzet raktak és mindnyájunkat odahívtak a ránkszakadt esô és hideg elôl.
  3. Pál összeszedett egy csomó rôzsét, de mikor a tűzre rakta, a hôség elôl egy vipera kúszott elô és a kezére vetette magát.
  4. Mikor a bennszülöttek meglátták a kezén csüngô állatot, ezt mondogatták egymásnak: "Ez az ember bizonyosan gyilkos, mert kimenekült ugyan a tengerbôl, de az Igazság nem hagyja életben."
  5. Ô azonban lerázta az állatot a tűzbe és semmi baja sem történt.
  6. Azok pedig várták, hogy fölpuffad vagy holtan rogy össze. Várták is jóideig, de mikor látták, hogy semmi baj sem éri, véleményt változtattak és azt mondták róla, hogy isten.
  7. Azon a vidéken volt a vidék elsô tisztviselôjének, Publiusznak a birtoka. Ez házába fogadott és három napig szívesen látott minket.
  8. Publiusz apja történetesen láztól és vérhastól gyötörve feküdt. Pál bement hozzá, s imádsággal és kézrátétellel meggyógyította.
  9. Erre az eseményre aztán a sziget többi betege is odajött és meggyógyultak.
  10. Nagy tiszteletben is tartottak minket, s mikor hajóra szálltunk, minden szükségessel elhalmoztak.
  11. A hajóút utolsó szakasza. Három hónap mulva egy alexandriai hajón tovább indultunk. Ez a hajó a szigeten telelt és a Dioszkúrok jelvényét viselte.
  12. Szirakúzába érve három napig ott vesztegeltünk.
  13. Innen a part mellett haladva Régiumba érkeztünk. Egy nappal késôbb déli szél támadt, s így a következô napon Puteoliba érkezhetünk.
  14. Itt testvérekre találtunk, kérésükre egy hétig ott maradtunk és azután indultunk tovább Róma felé.
  15. A testvérek, amint hírt kaptak rólunk, elénk siettek egészen Forum Appii és Tres Tabernae tájékáig. Pál láttukra hálát adott Istennek és bizalomra gerjedt.
  16. Rómába érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy magánlakásban maradhasson egy katona ôrízete mellett.
  17. Szent Pál Rómában hirdeti Krisztust. Harmadnapra magához kérette a tekintélyesebb zsidókat. Mikor összejöttek, ezekkel a szavakkal fordult hozzájuk: "Testvéreim, én semmit sem tettem a nép vagy az ôsi szokások ellen, mégis bilincsbe verve adtak át Jeruzsálembôl a rómaiak kezébe.
  18. Ezek megvizsgálták az ügyemet s aztán szabadon akartak bocsátani, mert semmi fôbenjáró vétséget nem követtem el.
  19. Azonban a zsidók tiltakozása következtében kénytelen voltam a császárhoz föllebbezni, de nem azért, mintha népem ellen akarnék vádaskodni.
  20. Ez az oka annak, hogy látni kivántalak titeket és néhány szót akartam szólni hozzátok. Ezt a bilincset ugyanis Izrael reménysége miatt verték rám."
  21. Azok erre kijelentették neki: "Nem kaptunk levelet felôled Júdeából, és az ideérkezô testvérek közül sem hozott senki hírt vagy mondott valami rosszat.
  22. Szeretnénk tôled hallani, milyen fölfogást vallasz. Azt tudjuk ugyanis errôl a felekezetrôl, hogy mindenütt ellenzésre talál."
  23. Megállapodtak vele egy napban, és ekkor igen sokan eljöttek hozzá a lakására. Meggyôzô erôvel magyarázott nekik Isten országáról, és reggeltôl estig igyekezett megnyerni ôket Jézusnak a Mózes törvényébôl és a prófétákból merített érvekkel.
  24. Némelyek elfogadták azt, amit mondott, mások meg hitetlenek maradtak.
  25. Végül, mivel nem értettek egyet, szétoszlottak. Pál ekkor ezt a mondást olvasta rájuk: "Helyesen szólt a Szentlélek, mikor Izaiás próféta által ezt mondta atyáitoknak:
  26. Menj el ehhez a néphez és így beszélj:
    Hallani fogtok, de nem érttek,
    Nézni fogtok, de nem láttok.
    Esa. 6,9-10.
  27. Megkérgesedett ennek a népnek a szíve:
    Fülükre nagyot hallanak
    És behunyják szemüket,
    Hogy szemükkel ne lássanak
    És ne halljanak fülükkel,
    Szívükben értelem ne legyen
    És meg ne térjenek,
    Hogy meggyógyítsam ôket.

    Esa. 6,9-10.
  28. Vegyétek tehát tudomásul, hogy Isten üdvözítô szándéka a pogányoknak szól majd, s azok hallgatni fognak rá."
  29. Ezekre a szavakra a zsidók nagy vitatkozva eltávoztak tôle.
  30. Két álló esztendeig maradt bérbevett szállásán.
  31. Mindenki fogadott, aki betért hozzá, és nagy bizalommal akadálytalanul tanította az Úr Jézus Krisztusról szóló igazságokat.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


1. Málta szigete föníciai gyarmat volt.

11. A Diszkúroszok, Kasztor és Pollux, a görög mítosz szerint Zeusz fiai. A hajósok az ókorban védelmezőiknek tisztelték őket.

12. Szirakúza Szicília délkeleti részén épült gyarmatváros.

13. Régium a mai Reggio városa Kalábriában, Puteoli pedig a mai Puzzuoli Nápoly közelében.

15. Forum Appii mintegy 60 km-re, Tres Tabernae 48 km-re van Róma előtt a Via Appia nevű ősi országúton.

20. Római szokás szerint a bilincs egyik vége a fogolyhoz, a másik az őrizetére rendelt katonához volt kötve.

26-27. Esa. 6,9-10. Lásd Mt. 13,14 jegyzet.

31. Bármennyire is érdekelne minket az apostol további története és sorsa, Lukács itt félbeszakítja elbeszélését. Célja ugyanis, amint könyve elején világosan jelzi, csak az, hogy elmondja, hogyan jutott el a kereszténység Jeruzsálemtől a "föld végső határáig", amely a keletiek szemében abban az időben Róma volt. Célját megvalósította, műve tehát önmagában következetes és befejezett.