Az Apostolok Cselekedetei

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.

  1. Agrippa király erre Pálhoz fordult e szavakkal: "Megengedjük, hogy szólj a magad érdekében." Pál erre kiterjesztette kezét, majd belekezdett védekezô beszédébe.
  2. "Boldognak tartom magamat, Agrippa király, hogy a te jelenlétedben védekezhetem a zsidók összes vádaskodásai ellen, annál is inkább,
  3. mivel te ismered a zsidóknál honos összes szokásokat és vitás kérdéseket. Kérlek tehát, hallgass meg türelmesen.
  4. Életem kezdettôl fogva népem környezetében, Jeruzsálemben folyt, és ifjúkoromtól kezdve ismeretes az összes zsidók elôtt.
  5. Régtôl fogva ismernek, s ha akarják, ôk is megerôsíthetik, hogy vallásuk legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
  6. Most meg azért állok itt és várom itéletemet, mert reméltem Isten atyáinknak tett igéretében,
  7. pedig tizenkét törzsünk is abban reménykedik, hogy elnyeri ezt, ha éjjel-nappal állandóan teljesíti szolgálatát. E miatt a reménység miatt vádolnak engem a zsidók, király.
  8. Mi hihetetlent találtok abban, hogy Isten halottakat támaszt föl?
  9. Eleinte én is azt gondoltam, hogy határozottan a názáreti Jézus ellen kell szegülnöm,
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  10. s ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A fôpapok fölhatalmazásával sok szentet fogságba vetettem és kivégzésük mellett szavaztam.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  11. Zsinagógáról zsinagógára jártam, sokszor megkínoztattam ôket s így akartam ôket káromlásra kényszeríteni. Sôt mindinkább elfogott a dűh velük szemben, úgy hogy még idegen városokban is üldöztem ôket.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  12. Egy alkalommal a fôpapok fölhatalmazásával és engedélyével Damaszkusz felé tartottam.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  13. Ekkor útközben déltájban napnál vakítóbb fényt láttam, király, amely körülragyogott engem és útitársaimat. Mindnyájan földre buktunk.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  14. Ekkor egy hangot hallottam, amely zsidó nyelven így szólt hozzám: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen!
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  15. Én erre megkérdeztem: Ki vagy Te Uram? Én vagyok Jézus, felelte az Úr, akit te üldözöl.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  16. De kelj föl, állj talpra. Azért jelentem meg elôtted, hogy terjesztôje és tanúja légy annak, amit láttál és amit még ezután mutatok nekedd.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  17. Megoltalmazlak népeddel és a pogányokkal szemben.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  18. Ezek közé (most) azért küldelek, hogy fölnyisd szemüket, hogy a sötétségbôl a világosságba, a sátán hatalmából az Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnbocsánatot és helyet kapjanak azok között, akiket a belém vetett hit megszentelt.
    ApCsel. 9,1-19., ApCsel. 22,4-16.
  19. Ezért hát, Agrippa király, nem voltam hirtelen a mennyei látomás iránt,
  20. hanem hirdettem elôször a damaszkusziaknak, jeruzsálemieknek és egész Judea lakósainak, majd a pogányoknak is, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek meg Istenhez a bűnbánat méltó tettei által.
  21. Ezek miatt fogtak el a zsidók a templomban és voltak azon, hogy megöljenek.
  22. Isten oltalma azonban megsegített mind a mai napig. Tanuságo tettem kicsinyek és nagyok elôtt. Semmi mást nem mondtam azon kivül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek:
  23. vagyis hogy a Messiás szenvedni fog, elsônek támad föl a halottak közül, s világosságot hirdet népének és a pogányoknak."
  24. Mikor védekezô beszédében eddig jutott, Fesztusz harsány hangon közbekiáltottt: "Elment az eszed, Pál! A sok tudomány elvette az eszedet."
  25. "nem vagyok én esztelen, kegyelmes Fesztusz, viszonozta Pál, hanem igaz és józan szavakat hirdetek.
  26. A király, akihez éppen ezért bátran beszélek, ismeri ezeket a dolgokat. Valóban nem hinném, hogy valami is ismeretlen volna elôtte ezek közül, hiszen mindez nem zúgban történt.
  27. Agrippa király, hiszel a prófétákban? Tudom, hogy hiszel!"
  28. Erre Agrippa azt mondja Pálnak: "Kevés híja, hogy keresztény nem leszek."
  29. Pál erre így felelt: "Arra kérem az Istent, hogy akár kevés, akár sok, nemcsak te, hanem egész mai hallgatóságom olyan legyen mint én, e bilincsek kivételével."
  30. Ekkor a király, a helytartó, Berniké és a köröttük ülôk fölemelkedtek helyükrôl.
  31. Távozásuk közben ezeket a szavakat váltották egymás közt: "Ez az ember semmit sem tett, ami halált vagy bilincset érdemelne."
  32. Agrippa pedig így nyilatkozott Fesztusz elôtt: "Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha nem föllebezett volna a császárhoz."

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24, 25, 26, 27, 28.


9-18. ApCsel. 9,1-19; ApCsel. 22,4-16.

18. A hit által megszenteltek osztályrésze az örök boldogság.