Jézus Krisztus evangéliuma Lukács szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.

  1. Jézus megkísértése. Jézus Szentlélekkel eltelve visszatért a Jordántól.
  2. A Lélek a pusztába vitte negyven napra. Ott megkísértette az ördög. Azokban a napokban semmit sem evett, de mihelyt elmúltak, megéhezett.
  3. Az ördög akkor így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!"
  4. Jézus azt felelte: "Írva van: nem csak kenyérrel él az ember, (hanem Istennek minden igéjével)."
  5. Ezután fölvitte őt (az ördög egy magas hegyre). Egy szempillantás alatt megmutatta neki a világ minden országát.
  6. "Minden hatalmat és dicsőséget neked adok, mondta, mert én kaptam meg és annak adom, akinek akarom.
  7. Ha imádsz engem, minden a tiéd lesz."
  8. Jézus elutasította: "Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!"
  9. Végül Jeruzsálembe vitte őt és a templomépület párkányára állította: "Ha Isten Fia vagy, mondta, vesd le magadat!
  10. Írva van:

    Angyalainak parancsolt felőled,
    hogy oltalmazzanak.

  11. Tenyerükön fognak hordozni téged,
    hogy kőbe ne üssed lábadat."

  12. De Jézus így válaszolt: "Az is írva van: ne kísértsd uradat, Istenedet."
  13. Mikor ezek a kísértések mind véget értek, egy időre elhagyta őt az ördög.

    Jézus nyilvános működése Galileában

    Jézus működésének kezdete

  14. A názáreti zsinagógában. Jézus a Lélek erejével eltelve visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken.
  15. Tanított az ottani zsinagógákban és mindenki elismeréssel beszélt róla.
  16. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába és olvasásra jelentkezett.
  17. Izajás könyvét adták neki. Kinyitotta a könyvet és éppen arra a helyre talált, ahol ez van írva:


  18. "Az Úr lelke rajtam:
    ő kent föl engem,
    hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
    ő küldött engem,
    hogy (meggyógyítsam a megtört szívűeket),
    szabadulást hirdessek a raboknak,
    és a vakoknak megvilágosodást,
    hogy felszabadítsam az elnyomottakat,
  19. hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét,
    (és bosszújának napját)."

  20. Azután összetekerte az Írást, visszaadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött.
  21. Akkor megszólalt: "Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok."
  22. Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a magasztos igéken, amik ajkáról elhangzottak. "Nem József fia ez?" - kérdezgették egymástól.
  23. Ő azonban így folytatta: "Bizonyára ezt a közmondást fogjátok nekem szegezni: orvos, gyógyítsd önmagadat! Tedd idehaza is azt, amit hallomásunk szerint Kafarnaumban tettél.
  24. Bizony mondom nektek, folytatta, sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában.
  25. Igaz, amit mondok nektek: sok özvegy élt Izraelben Illés napjaiban, amikor három évre és hat hónapra bezárult az ég, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön.
  26. Azok közül egyhez sem volt küldetése Illésnek, csak egy özvegyasszonyhoz a Szidon-földi Száreptába.
  27. Leprás is sok élt Izraelben Elizeus próféta idejében. De azok közül sem tisztult meg más, csak a szíriai Naamán."
  28. Ennek hallatára mindnyájan haragra gerjedtek a zsinagógában.
  29. Fölugráltak és kiűzték a városból. Fölvitték a hegy tetejére, ahol a városuk épült, hogy onnan letaszítsák.
  30. Ő azonban áthaladt közöttük és elment.
  31. Jézus meggyógyít egy ördögtől megszállt embert. Lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába és szombatonként ott tanított.
  32. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt.
  33. Talált a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt embert, aki így kiáltozott: "El innen!
  34. Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten szentje."
  35. Jézus ráparancsolt: "Hallgass és takarodj ki belőle!" A tisztátalan lélek erre földre sújtotta őt és kiment belőle, anélkül hogy ártott volna neki.
  36. Csodálkozás fogta el mindnyájukat. "Mi ez? - kérdezték egymástól. Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszálltakból?"
  37. Híre egyszerre elterjedt az egész környéken.
  38. Péter házában. Elhagyva a zsinagógát Simon házába ment. Simon anyósa magas lázban feküdt. Szóltak neki érdekében.
  39. Ő föléje hajolt, parancsolt a láznak és az elhagyta. Mindjárt föl is kelt és szolgálni kezdett nekik.
  40. Napnyugta után odavitték hozzá különböző bajban szenvedő betegeiket. Mindegyikükre rátette kezét és meggyógyította őket.
  41. Sokból ördögök mentek ki hangos kiáltozással: "Te vagy az Isten Fia." Rájuk parancsolt, hogy hallgassanak. Azok ugyanis tudták, hogy ő a Messiás.
  42. Kafarnaum környékén. Mikor megvirradt, kiment egy puszta helyre. A nép addig kereste, míg meg nem találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük.
  43. De ő így felelt nekik: "A többi városban is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát. Ez a küldetésem."
  44. Aztán hirdette az igét Júdea zsinagógáiban.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.


1-13. Mt. 4,1-11; Mk. 1,12.13. Lásd Mt. 4,1-7. Mt. 4,8. jegyzet.

4. 5.Móz.8,3.

8. 5.Móz.6,13; MTörv. 6,10; MTörv. 6,20.

10. Zsolt. 90,11-12.

12. MTörv. 6,16.

14-15. Mt. 4,12-17; Mk. 1,14-15.

16-30. Mt. 13,53-58; Mk. 6,1-6.

18-19. Esa. 61,1-2.

21. Jézus föllépésével megkezdődött a megváltás kegyelmi ideje, amelynek a 19. Versben említett, ötvenévenként visszatérő jubileumi év (Lev. 25,10.) Előképe volt.

23-27. Mint annak idején Illés és Elizeus, Jézus sem művelt csodát szülővárosában az emberek hitetlensége miatt.

31-37. Mk. 1,21-28.

32. Szavának hatalma volt, vagyis Istentől eredő tanítói tekintéllyel beszélt (Mt. 7,29).

34-35. Lásd Mk. 1,24-25 jegyzet.

38-41. Mt. 8,14-17; Mk. 1,29-34.

41. Mk. 3,11-12.

42-44. Mk. 1,35-39.