Jézus Krisztus evangéliuma Lukács szerint

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.

  1. Zakeus, a vámos. Azután Jerikóhoz érkeztek és bevonultak.
    Józs. 6,2., Józs. 6,20., Józs. 6,26.
  2. Volt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, a vámosok feje.
  3. Szívesen látta volna Jézust szemtől-szembe, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt.
  4. Előre futott tehát és fölmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elmennie.
  5. Mikor Jézus odaért, föltekintett és így szólt: "Zakeus, szállj le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom."
    Jn. 10,3.
  6. Ő sietve leszállt és boldogan fogadta.
  7. Mindazok, akik ezt látták, zúgolódni kezdtek, hogy bűnös embernél száll meg.
  8. Zakeus azonban odaállt az Úr elé és így szólt: "Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, négyannyit adok helyette."
  9. Jézus erre kijelentette: "Ma üdvösség köszöntött e házra, mert ő is Ábrahám fia.
  10. Hiszen az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett."
    Mt. 18,11.
  11. Példabeszéd a mínákról. Mivel közel voltak már Jeruzsálemhez és azt hitték, hogy hamarosan megvalósul Isten országa, még egy példabeszédet mondott hallgatóinak.
  12. "Egy előkelő ember, kezdte, idegen országba ment, hogy ott királyi méltóságot nyerjen, de aztán visszatérjen.
    Mt. 25,12., Mk. 13,34.
  13. Előhívta tíz szolgáját és átadott nekik tíz mínát: Kereskedjetek vele, mondta, amíg visszatérek.
  14. Polgártársai azonban gyűlölték őt. Követséget küldtek hát utána és tiltakoztak: Nem akarjuk, hogy ez legyen a királyunk.
  15. Amikor elnyerte a királyi méltóságot, mégis hazatért. Hivatta szolgáit, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
  16. Előlépett az első és így szólt: Uram, mínád tíz mínát hozott.
  17. Jól van, te derék szolga, mondta neki, mivel kevésben hű voltál, tíz város kormányzását bízom rád.
    1Kor. 4,2.
  18. Jött a második, és így szólt: Uram, mínád öt mínát hozott.
  19. Ennek azt mondta: Te öt várost kormányozzál.
  20. Jött a harmadik és kijelentette: Uram, itt a mínád. Elrejtettem zsebkendőmbe.
  21. Féltem ugyanis tőled, mert szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél és learatod, amit nem vetettél.
  22. Magad szájából ítéllek meg, te haszontalan szolga, kiáltott rá. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem és learatom, amit nem vetettem.
    2Sám. 1,16.
  23. Miért nem adtad hát pénzemet a pénzváltónak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza?
  24. Aztán a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a mínát és adjátok annak, akinek tíz mínája van.
  25. Azok megjegyezték: Uram, hiszen már tíz mínája van.
  26. Mondom nektek: mindannak, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van. -
    Lk. 8,18., Mt. 13,12., Mt. 25,29., Mk. 4,25.
  27. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy királyuk legyek, hozzátok ide, és öljétek meg szemem láttára."
  28. E szavak után tovább folytatta útját Jeruzsálem felé.
    Mk. 10,32.

    A szenvedés előtti napok.

  29. Jézus bevonul Jeruzsálembe. Mikor Betfage és Betánia közelében az Olajfák hegyéhez ért, elküldött két tanítványt ezzel a megbízással:
  30. "Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamarat, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és hozzátok ide.
    Mt. 27,1., Mt. 27,2., Mk. 11,1., Mk. 11,2., Jn. 12,1.
  31. Ha valaki megkérezi: Miért oldjátok el? - feleljétek: az Úrnak szüksége van rá."
  32. A küldöttek elmentek és mindent úgy találtak, ahogy mondta.
  33. Mikor eloldották a szamarat, gazdája megkérdezte: "Miért oldjátok el a szamarat?"
  34. "Az Úrnak szüksége van rá", felelték.
  35. Elvezették a szamarat Jézushoz, rátették ruhájukat és fölültették Jézust.
    2Kir. 9,13., Jn. 12,12-14.
  36. Vonulása közben leterítették ruháikat az útra.
  37. Közel jártak már az Olajfák hegyének lejtőjéhez, amikor a nagy sereg tanítvány örömében áldani kezdte Istent azért a sok csodatettért, amelynek tanúja volt.
  38. Nagy szóval kiáltották:
    "Áldott legyen a király,
    Ki az Úr nevében jön!
    Békesség a mennyben,
    Dicsőség a magasságban!"
    Zsolt. 118,26.
  39. A tömegből néhány farizeus így szólt hozzá: "Mester, tiltsd meg ezt tanítványaidnak."
  40. "Mondom nektek, felelte, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni."
    Józs. 24,27.
  41. Jaj neked, Jeruzsálem! Mikor közelebb érve megpillantotta a várost, sírva fakadt.
  42. Aztán így szólt: "Bárcsak fölismernéd te is legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! De sajnos, el van rejtve szemed elől!
  43. Jönnek majd napok, amikor sáncokkal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol.
  44. Elpusztítanak téged és gyermekeidet, akik benned laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted föl meglátogatásod idejét."
    Lk. 21,6., 1Kir. 9,7., 1Kir. 9,8., Mik. 3,12., Mt. 24,2., Mk. 13,2., Mt. 23,37., Jn. 1,11.
  45. A templom megtisztítása. Aztán bement a templomba és kiűzte azokat, akik ott kereskedtek.
    Mt. 21,12., Mk. 11,11.
  46. "Írva van, kiáltotta: Az én házam imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek."
    Esa. 56,7., Jer. 7,11.
  47. Ott tanított minden nap a templomban.
  48. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép feszült figyelemmel hallgatta.
    Mk. 11,18., Jn. 7,19.

Fejezetek: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 21, 22, 23, 24.


2. A vámosokról lásd Mt. 9,10.

9. A bűnbánó magatartás Ábrahám igazi fiává: a messiási üdvösség részesévé tesz.

11-28: Hasonló, de nem azonos példabeszédet mond Jézus Máténál (25,14-30). -- A példabeszéd értelméről lásd:Mt. 25,14-30.

13. A nagy mina értéke 0.68, a kis mináé 0.34 kg. ezüst.

14. Jézus ezekkel a szavakkal valószínŰleg egy történeti tényre céloz. Nagy Heródes halála után (Kr. u. 4) fia Arkelausz Rómába ment, hogy Augusztus császártól megkapja a királyi címet. Távozása után a zsidók ötven fŐböl álló követséget küldtek a császárhoz, hogy megakadályozzák a kinevezését, de nem sikerült: Arkelausz mint király tért vissza.

29-40: Mt. 21,1-11; Jn. 12,12-19.

38. Ez az üdvözlet részben Zsolt. 117,26-ból való.

43-44. Ez a jövendölés Jeruzsálem Kr. u. 70-ben történt pusztulásakor szószerint beteljesedett.

44. Meglátogatásod idejét, t. i. a Messiás eljövetelét, a messiási üdvösség jelenlétét.

45-48: Mt. 21,12-13; Mk. 11,15-17. Szent János (Jn. 2,14-16) elmondja, hogy Jézus működésének kezdetén is megtisztította a templomot.

46. Esa. 56,7; Jer. 7,11.