JÓB KÖNYVE
- Jób pedig felele, és monda:
- Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
- Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Péld. 27,3.
- Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettenései ostromolnak + engem.
Zsolt. 38,3.,
Zsolt. 38,4.,
Jób. 19,12.
- Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
- Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
- Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
- Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
- És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Jób. 3,20.
- Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
- Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
- Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
- Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
- A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
- Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Jób. 2,11.,
Jób. 16,20.
- A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben olvadt hó hömpölyög;
- Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
- Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba utánok és elvesznek.
- Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
- Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
- Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Zsolt. 31,12.
- Hát mondtam-é: adjatok nékem valamit, és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
- Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
- Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
- Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
- Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
- Még az árvának is néki esnétek, és sírt ásnátok a ti barátotoknak is?!
- Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
- Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Jób. 16,17.
- Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?